Egy – általam tisztelt – egyetemi tanárom nem is olyan régen azt mondta, hogy ma Magyarországon két társadalmi rétegnek van sok gyermeke:

• - A romáknak
• - És a keresztény értelmiségieknek.

Ha körülnézünk a ceglédi keresztyén gyülekezetekben, akkor – a tanárom állítását alátámasztva – sok-sok nagycsaládot találunk. Konkrétan a mi családunk is nagycsalád, hiszen négy gyönyörű lánnyal büszkélkedhetünk. (mármint a férjem és én)
A negyedik gyermekünk ez év januárjában született – hét év szünet után.

Isten a Biblia elején a teremtés könyvében ezt mondja: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet.”(1Móz. 1,28.) Majd ezt a mondatot megismétli az 1Móz 9,1-ben. (Özönvíz után). Mit parancsolt/mondott az Úr az embernek? Szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet! Nem azt mondja, hogy szórakozzatok, szerezzetek sok földi kincset magatoknak.
Ez az egyik oka – legalábbis szerintem – hogy a keresztyén családokban sok a gyermek. Ez persze csak az egyik ok. A másik, hogy a gyermek Istentől kapott ajándék, mégpedig hatalmas ajándék. A 127-es zsoltár 3. verse a következőket mondja: „Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” Ebből pedig az következik, hogy a gyermeket ajándékként - semmiképpen nem teherként, vagy egy célkitűzésként, amit el szeretnénk érni – kell fogadni. Fontosnak tartom azt is, hogy kérjük az Úrtól a gyermeket. („Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit” Zsolt. 37,4.)

Ha már a gyermek megérkezett, megszületett, akkor mi következik? A folyamatos aggódás:

• -Nem beteg?
• -Jól fejlődik, okos lesz?
• -Vajon fel tudjuk majd nevelni?
• -Lesz hozzá türelmünk?
• -Ő is Isten gyermeke lesz?
• -Nem keveredik rossz társaságba?

És még sorolhatnám oldalakon keresztül a gyermekünkkel kapcsolatos aggodalmainkat.

Bevallom, mikor kiderült, hogy – 7 év után – újra, immár negyedszer terhes vagyok, én is nagyon megijedtem. Annak ellenére, hogy már nagyon régóta vágytam arra, hogy újra kisbaba legyen a családban. Annak ellenére, hogy a Mt.6,31-34. egyértelmű útmutatást ad nekünk: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? …De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Én is kértem az Úrtól, és mikor ő megadta mégis kétségbe estem) Nóri születése óta már eltelt öt hónap, és látom, hogy az Úr valóban megadja amire szükségünk van, tehát az aggodalmam csak fölösleges energiákat pazarolt/pazarol el.

Míg terhes voltam, sok emberrel beszélgettem a leendő négy gyerek körüli helyzettel kapcsolatban. Alapvetően két vélemény alakult ki:

• Egyik szerint nem vagyunk normálisak, hogy ebben a gazdasági helyzetben bevállaljuk a negyediket. Ráadásul a másik három már viszonylag nagy, most tudnánk újra szórakozni, és megint lekötjük magunkat?!
• A másik csoport velünk örült, és áldotta az Urat, aki még így közel a negyvenhez is méltónak talált minket arra, hogy egy újabb kis életet ránk bízzon.

Gondolom, magyaráznom sem kell, melyik választ kaptam a Gyülekezet tagjaitól.
Nóri – mint már írtam is – azóta megszületett, egészséges, szépen fejlődik, és valóban látszik életén Isten áldása. Nem állítom, hogy nem aggodalmaskodom, azt sem mondom, hogy könnyű, de mikor látom a lányokon, hogy mennyire szeretik egymást, és mennyire ragaszkodnak egymáshoz, akkor úgy gondolom, hogy megéri, és az Úr most is tudja, hogy mi jó nekünk embereknek. (csak sajnos sokszor nem akarjuk ezt elfogadni). Arról sem feledkezhetek meg, hogy Isten mindenről gondoskodik. (Mt. 6,25-30. Mindenki keresse ki a saját Bibliájában, olvassa el, és vesse össze az olvasottakat az életével!)

Összegzésül azt szeretném elmondani, hogy a gyermekeket valóban áldásként éljük meg, - annak ellenére, hogy ez nem mindig könnyű – és tegyünk meg mindent azért, hogy majd ő/ők is Istent válasszák. Hiszen a mi fő feladatunk velük kapcsolatban, hogy Istenhez vezessük őket! Ne feledjük, valóban áldás, ha az Úr egy gyermek életét ránk bízza, ennél csak nagyobb áldás lehet, ha nem is egy, hanem több gyermek életét bízza ránk! Köszönjük ezt meg, és a nehézségek esetén is hozzá forduljunk, tőle kérjünk erőt, kitartást, és neki gondja lesz ránk. Ne feledjük azt sem, hogy a gyermekeink nem a mieink, őket „csak” kölcsönkaptuk! És végül, de nem utolsó sorban ne feledjük, attól hogy sok gyermekünk van, még van férjünk is, aki ugyanúgy igényli a törődést, mint a gyermek/gyermekek előtt!

Neveljük hát őket szeretetben, az Úr intéseit szem előtt tartva.

Most joggal kérdezheti valaki, aki nagyon vágyik gyermekre, nagyon sokat kérte már az Úrtól, mégsem kapott, hogy mi lehet vele a baj? Természetesen erre nem tudok válaszolni. Valószínűleg az Úrnak más tervei vannak vele. „Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim. és a ti utaitok nem az én utaim. – így szól az Úr” Ézs.55,8.

   Szekerné Csák Ágnes