Nyomtatás

2012. február 22. böjti alkalom, Cegléd-Újváros, Máté 6:1-4

Az olvasott igeszakasz egy nagyobb egység részét képezi, amelyben az Úr Jézus az emberek egymás közti és Istennel való kapcsolatát mutatja be a keresztyén gyakorlati élet oldaláról, mégpedig a 6. rész első 18 versében. Az 1-4. versek az adakozásról, az 5-15. versek az imádkozásról, továbbá a 16-18. versek pedig a böjtölés helyes gyakorlatáról szólnak. A mai estén ezen hármas felosztás első részét igyekszem kibontani és bemutatni az Isten szerinti adakozást a kedves testvéreknek.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan és miként adakozzunk, érdemes előbb megismerni azt a személyt, aki mindannyiunkat megelőz az adakozásban. Amikor a keresztyén ember adakozik, mindig visszaad. Hogyan?! Visszaad? Mivel tartozom én az Istennek, hogy vissza kelljen adnom? Mit kaptam Tőle, mim van, ami az Ő adománya?

Vegyük csak sorra, mit adott az Úr nekünk!

1. A teremtett világot. Arra adta, hogy műveljük, gondozzuk, uralkodjunk felette, ahogyan az 1 Mózes 2:15-ben olvashatjuk: „És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.”
Több százezer állat-és növényfaj létezik, köztük sok ehető, finom dolog is. Emellett ásványi anyagok állnak rendelkezésünkre, amellyel fűthetünk télen, vagy adta az esőt, amely a szomjas földet öntözi és előhozza annak termését. Mennyi mindent adott az Úr a mi javunkra, csak körül kell néznünk és fel kell ismernünk!

2. Adta az életemet is. Igen, a te életedet is a Teremtő adta, azt is az Úr adományaként kell felfogni
Azt mondja az 1 Mózes 9:6-ban:
„mert Isten a maga képére teremté az embert.”
Az életedet ajándékba kaptad, célja van veled. Leélheted önző és önigazult módon, de Istennek szolgálva is.

3. Mint családapa, mint 3 csodálatos leánygyermek atyja, azt gondolom, hogy az ő életüket is ajándékba kaptuk, kölcsönbe, hogy Istennek tetsző módon felneveljük őket, Istenhez vezessük őket, agapés, önfeláldozó szeretettel szerethessük őket. Így írja le a zsoltáros a 127. rész 3. versében: „Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom.”
Tudunk a mi gyermekeinkre úgy tekinteni, mint Isten ajándékai, mint akik jutalomként adattak nekünk?

4. Isten adakozó, ezért lehet többek között Bibliánk is. Igen, az is az Ő ajándéka, hogy saját anyanyelvünkön olvashatjuk a mennyei üzenetet, a válaszokat életünk legégetőbb kérdéseire. Vallom Péterrel együtt, hogy „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.”

5. Istennek ajándéka a hitünk is, de beszél az Ige kegyelmi ajándékokról, amilyen az örök élet, vagy lelki ajándékokról, mint a bölcsesség beszéde, a tudományok, a prédikálás, vagy a lelkek megítélése.

6. Mit adományozott még nekünk az Úr nekünk? Azért hagytam a végére, hátha menet közben már mindenkinek eszébe jutott a válasz: az Ő egyszülött Fiát, Jézust adta nekünk. A János 3:16 így ír: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Igen, Jézust adta nekünk, hogy ha benne hiszünk, örök és boldog életünk legyen. Jézus az Isten legnagyobb adománya, ajándéka, erről rengeteg szó esik minden karácsonykor a gyülekezetekben.

7. Végül Isten ennél is tovább megy, és így szól hozzánk a Róma 8:32-ben:
„A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?”
Mindent, kedves testvérek. Bármit. Isten mindennel megajándékozza a hívőket, ami az életre és a kegyességre való. Tudunk dolgokra úgy tekinteni, mint Isten ajándékaira? Mert minden tökéletes ajándék Tőle származik. Mert Ő nem hibázik, pontosan tudja, kinek mire van szüksége. Ha minden Isten ajándéka, akkor a pénzem sem az enyém, hanem azt csak kölcsönbe kaptam, hogy helyesen gazdálkodjak vele, nem elásva, nem eldorbézolva, hanem az Ő országának építésére, tudván, hogy az Úr számon fogja kérni a szolgáin, hogyan gazdálkodtak az Ő javaival.

Ennyit szerettem volna elmondani bevezetőként, mielőtt az emberek egymásnak adott adományairól szólnék a felolvasott Igeszakasz alapján.

1. “Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.

2. Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

3. Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;

4. Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.”

 

Ha fel kellene osztani ezt a 4 verset is, azt tudnám mondani, hogy az első két vers leírja, mit ne tegyünk, a másik két vers pedig azt, hogy mit tegyünk, hogyan adakozzunk?

Az első részben tehát egy hibás gyakorlattól akar megóvni az Úr. Szokás volt abban a korban, hogy a farizeusok a környezetük tudomására hozták, ha adakoztak. Ennek is van jutalma, nem is tagadja az Ige. Ezt ugyanis elismerik az emberek, megbecsüli a társadalom az ilyen adakozót. Vajon mi embereknek akarunk-e tetszeni az adakozásunkkal, vagy inkább Istennek? Emberek elismerésére hajtunk, vagy az Úr tetszését keressük? A mások előtt adakozó ember elveszi a jutalmát már itt a földön. Minket azonban arra biztat az Úr, hogy ne a földön gyűjtsünk kincseket, elismeréseket, hanem a mennyben és annak tetszésére éljünk, aki minket a saját képére és hasonlatosságára alkotott.

Ez a két vers egyértelműen az akkori viszonyok tükre. Hamis szokásokat leplez le, egy hibás gyakorlatot mutat meg. Testvérek, vannak-e nekünk az adakozásban rossz szokásaink? Milyen a mi kürtöltetésünk?

Hát nekünk, magyar reformátusoknak nincsenek márványtábláink, ahol hatalmas betűkkel hirdetjük, kinek az idejében és kicsoda adományozta az adott templomi épületrészt, orgonát, lépcsőt, harangot, stb.? Ki adományozott hatalmas összeget egy adott célra? Vannak helyek, ahol képesek leírni kicsiny betűkkel, hogy „Isten dicsőségére adományozta”, majd pedig nagyobb mérettel folytatva: „Gipsz Jakab”. Igen, sok kürtöltetőnek kicsi Istene és nagy énje van. Mintha nem hinnénk el, hogy az Úr megemlékezik majd rólunk, mi magunk akarunk az emberek, vagy az utókor általi megemlékezést és megbecsülést. Az egész olyan tisztességesnek tűnik, de érdemes lenne megvizsgálni, mi zajlik ilyenkor a lelkekben? Helyes ez a gyakorlat?

Van gyülekezet, ahol minden januári hónapban a gyülekezet vezetésének fel kell olvasnia, hogy az előző esztendőben ki és mennyit adományozott a gyülekezetben. Csupán fegyelmező erő lenne a dolog hátterében, példamutatással? Vagy inkább hiú dicsőségvágy és verseny a gyülekezeti tagok között?

A 6. rész 1. verse azt is megmondja, miért ne tegyük ezt. Mert különben megfosztjuk magunkat attól, hogy megjutalmazhasson a mennyei Atyánk. Miért, lehet nála jutalmunk? Meg tudja jutalmazni a titkon adakozót az Isten? Meg bizony, és ne csak anyagi ajándékokra gondoljunk. A ma esti szolgálat is azzal kezdődött, hogy felsoroltuk, mennyi mindent kész megadni nekünk az Atya. Megfosztanád a jutalmazás lehetőségétől a világ teremtőjét? Ennek tényleg nem lenne semmi értelme. Vizsgáljuk meg tehát, hogy van-e a mi életünkben ilyen „kürtöltetés”, az adakozásunk reklámozása és hagyjuk el ezeket a hibás szokásainkat.

Az igeszakasz második részének kulcsszava a „titok”. Amennyire az első két versben hibásnak írja le az Ige a képmutató viselkedést, olyannyira ajánlja a következő részben a titkosan végzett adakozást.

Amikor először olvastam arról, hogy „ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed”, ami egyértelműen az adakozás titkos voltára utal, két dolog jutott az eszembe.

Az egyik, hogy az én jobb kezemhez a mindennapi tevékenységek során a bal kezem áll a legközelebb, számos dolgot együtt csinál a két kéz. Testvér, még a hozzád legközelebb állók se tudják meg, mit adakoztál! Nem a feleségemről szólok most, vele ugyanis mindent megbeszélünk, ő vele egy test vagyunk. Inkább a barátaimra, rokonaimra, gyülekezeti testvéreimre gondolok, de akár a templomba, a városba betérő bármely személyre, akik előtt nem maradna titokban, mit és mennyit adtam.

A másik dolog, amire gondoltam az, hogy akkor nem tudja meg a másik kéz, hogy mit adott az egyik, ha hátrateszem, vagyis azért, amit az egyikkel adok, a másikkal ne várjak cserébe semmit. Adjak úgy, hogy nem várom el, mit kapok cserébe embertársamtól, gyülekezeti testvéremtől. Bízzam az Úrra, akitől csak annyit kérek, gondoskodjon arról, hogy az adományom valóban Isten országának épülését szolgálja.

A 4. vers egy biztatással zárja le az adakozásról szóló igeszakaszt, mert leírja, hogy a titkon néző Atya megfizet nekünk az adományunkért. Nem tudjuk hogyan, mikor és mivel, de megadja, az biztos. Álljon itt egy történet, amit az interneten találtam, egy híres emberről:

John D. Rockefeller, erős és szikár volt kicsiny korában. Hamar eldöntötte, hogy pénzt keres, és a végletekig hajszolta magát. 33 éves korában megszerezte az első egy millió dollárt. 43 éves korában már a világ legnagyobb vállalatát tartotta a kezében. 53 éves korában a leggazdagabb ember volt a földön, mint a világ egyetlen milliárdosa. Közben kifejlődött testében egy betegség, melynek következtében kihullt a haja, elvesztette a szemöldökét és a szempilláit, és összeaszalódott, mint egy múmia. Heti jövedelme egy millió dollárra rúgott, de csak tejet és perecet fogyasztott. Annyira gyűlölték Pennsylvaniában, hogy éjjel-nappal testőröket tartott maga körül. Nem tudott aludni, már régóta nem mosolygott és semmit sem élvezett az életben. Az orvosok azt jósolták, hogy nem él tovább egy évnél. Egy újságíró már előre megírta a róla szóló halotti jelentést – hogy kéznél legyen, ha hirtelen szükség lenne rá. Rockefeller az egyik álmatlan éjszakán gondolkodni kezdett. Hirtelen rádöbbent, hogy egyetlen centet sem vihet át a másik világba. A pénz nem minden. Másnap reggel új emberként kelt föl. Hatalmas vagyonával kezdte segíteni a gyülekezeteket; segítséget adott a szegényeknek és nyomorultaknak. Létrehozta a Rockefeller Alapítványt, melynek pénzalapja orvostudományi kutatásokat tett lehetővé és a penicillin és más csodálatos gyógyszerek fölfedezéséhez vezetett. John D. Rockefeller kezdett jól aludni, enni és élvezte az életet. Az orvosok régebben azt jósolták, hogy nem éli túl 54. életévét. 98 évig élt.

Testvérek, az Atya titkon való figyelése erősen elgondolkodtat. Nem csak, hogy látja, mikor és mennyit adakozom, hanem azt is pontosan látja, mi megy végbe a szívemben. Az embereket, sőt még magamat is be tudom csapni, de a mennyei Atyát nem. Ő pontosan tudni fogja, miért adtam pénzt valamire, mi a célom egy adománnyal.

A 6. rész első négy verse, és más újszövetségi igeversek alapján tehát hogyan adakozzunk?

nem kürtölve, hanem titkon,

nem szomorúságból, vagy kénytelenségből, hanem jókedvűen, (2 Kor. 9:7)

erőnk szerint, sőt erőnkön felül is (2 Kor. 8:3)

nem elfelejtkezve a jótékonyságról és az adakozásról, mert az ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten (Zsidók 13:16)

Hasonlóképpen arra is választ ad a Biblia, hogy mire?

templomépítésre

a szentek szükségeire, gyülekezetünk épülésére, lelki testvéreink megsegítésére

a szegények, özvegyek, árvák, nincstelenek és nyomorultak javára

mindenre, amelyre Isten Lelke megindít minket.

Kérjük bátran az Urat, hogy tanítson meg minket helyes szívvel és indulattal adakozni mindarra, amit Szent Lelke megmutat nekünk és megláthatjuk, hogy jutalma nem fog elmaradni, mert ezt Ő ígéri nekünk, aki nem hazudik és nincs benne a hazugságnak árnyéka. Nem látjuk még, hogy hol lenne szükség? Kérdezzük meg a gyülekezet elöljáróit, a lelkészt, a gondnokot. Mindig nagyobb a szükség, mint gondolnánk. Nem az a kérdés, hogy van-e bármi nyomor, amelyet az adományok orvosolni tudnának. A fő kérdés az, kedves testvérek, hogy tud-e minket megindítani az Úr arra, hogy adakozzunk? Ne csak egyszer, felindulásból, hanem rendszeresen és jó kedvvel, bízván abban, hogy alamizsnánk az Isten tetszésére van.

Végezetül testvérek, jogos lehetne a felvetés, vajon a világegyetem ura, akinek minden atom, minden részecske a rendelkezésére áll, csak szól és minden gazdagság előáll, vajon miért várja el tőlünk azt, hogy a mi számunkra olykor kevésnek tűnő adományunkat adjuk oda valamire, amire Lelke rámutat? Semmiképpen nem papi hóbortok, gyülekezeti túlkapások finanszírozása végett. Sokkal inkább azért, mert úgy látja jónak, hogy minket is bevon az Ő titokzatos munkájába, amellyel építi az Ő országát. Nem az a kérdés, hogy építkezik-e az Úr, hanem az, hogy akarsz-e ebben részt venni? Küldhető vagy-e valahova, hogy elvidd adományodat? Övé-e a pénzed, a szíved, az időd és mindened? A szíved mellett megnyílt-e már a pénztárcád is? Tudsz-e titkon, semmit sem viszontvárva adományt adni Isten országa építésére? A válaszokat már a testvérekre bízom és kérem az Urat, hogy tanítson meg mindannyiunkat úgy adakozni, hogy azon Isten áldása nyugodhasson meg. Ámen!

  M.I.