Mire tanít a gyermek?

1988. szept. 18,                                  Mt 18: 1-10 /K.J/

Trinitas -u.16                                      Mt 18:1-3

Ének: 251:1; 251: 2-8; 368: 1-2; 329:2; 165: 5-6

Jelen kb. 12, az időjárás részben napos

Perselypénz 1456, közlekedés keréken

3 keresztelés, köztük Tamáskáé is.

            Valaki ezt mondta: a gyermek a mi tanítómesterünk. Szokatlan, de mélyen biblikus, Jézusi gondolat, hogy van tanulnivalónk a gyermekektől.

            Általában úgy tartjuk, hogy a felnőtt tanítja a gyermeket. Ez így is van. Odahaza, családi körben tanul a gyermek legtöbbet. Fontos is, hogy foglalkozzunk vele, hogy tanítgassuk. Kivált, ha valaki hívő, meggyőződéses keresztény ember és megkeresztelteti gyermekét, kell, hogy időt szánjon rá, tanítsa gyermekét imádkozni, olvasson neki fel a Bibliából stb. Itt hadd hívjam fel az apák figyelmét: az ige szerint a nevelés az apa feladata. Természetesen az anya is besegít.

            Visszatérve az igéhez, Jézus mintául, például állítja elénk a gyermeket szinte tanítóul, akitől a felnőtt is tanulhat. Az ő országában a gyermeki lelkület számít. Minél jobban átveszi egy felnőtt a gyermeki lelkületet, annál nagyobb Isten szemében. Ehhez maguk megalázása kell, sőt világos megtérés. Nem életfolytatásunkban kell gyermekké válnunk, ez lehetetlen.

            Ennek kapcsán a mai vasárnapon, amikor három gyermeket is megkeresztelünk, három vonását emelem ki a gyermeki lelkületnek, és majd kérdezzük meg, engedjük-e kialakulni magunkban az ige és a Szentlélek munkája révén ezt a hármat, mert ebben áll a sokat emlegetett megtérés.

                                                                       1.

            A gyermek segítségre szorul. Teljesen rá van utalva a szüleire, főleg anyjára. Talán egy napig kibírná, hogy elfeledkezzenek róla, de tovább nem. Minden nap újból gondoskodni kell, ápolni, etetni, törődni vele. Az anya minden idejét le is foglalja.

            Meg kell tanulnunk a kis gyermektől, hogy mi is így függünk Istentől, mindig újból rászorulunk az Ő segítségére, gondoskodására, bocsánatára. A megtérésnek fontos része ez a felismerés: rászorulok Istenre, a kegyelemre, a könyörületre. Nélküle nem akarok élni.

            Nem könnyű ezt belátni. Azért nem, mert szívünk gőgös, kevély, ellenálló. Nagyoknak, önállóaknak, Isten nélkül is megélőknek képzeljük magunkat. Ezt táplálja bennünk ez a világ is. Már az iskolában is azt hallja, hogy törj magasra, legyél mindenben te az első, ne légy tekintettel semmi és senki másra. Ezt a levegőt szívjuk be, ez a világ lelkülete. Ez a bűneset következménye. A bűneset megtörtént, és rontását hordjuk magunkon. Még a tanítványok is nagyok akartak lenni. Versengtek: Vajon ki a nagyobb...

            Maga Jézus most az ellenkezőjét mondja neked a gyermek személyén keresztül is: légy kicsivé, ne bízd el magad, fokozd szívedben az alázatot, lásd be, ismerd el, hogy ez így van, és ha mások elbízzák is magukat, ne feledd: Isten a kevélyeknek ellenük áll, de az alázatosoknak kegyelmet ad. Csak el ne bízd magad, csak el ne utasítsd Isten drága kegyelmét, vállald el, hogy segítségre szorulsz, kegyelemre, megváltásra. Ez az igazi nagyság, nem az, amikor az ember magát teszi naggyá. Kegyelemre szorulunk, Jézusra.

2.

            A gyermek szeretetre vágyik. Ezért fontos a meleg családi légkör, hogy a házastársak szeretetben, békességben éljenek. A növény, a virág is csak a napfényben tud kibontakozni. Tragikus az, ha feszült a légkör, vagy éppen elválnak a szülők. Ezt a lelki sebet (válási árvák) a gyermek mindig megsínyli. Szeretni kell egymást, a gyermeket is.

            Ezzel a gyermek – és általa Jézus – azt üzeni: vágyakozzatok Isten szeretetére. Isten ebben elénk siet és felajánlja szeretetét. Csak éljünk vele. Fogadjuk el. Isten jelen léte nélkül rideg az élet. Rideg a család, a társadalom, a munkahely, beborul az élet.

            Sokan elutasítják Istent, és nem tudják, hogy a meleget, a napfényt utasítják el. Ne tegye ezt meg senki. Éppen elég példát látunk magunk előtt arra, hová vezet az élet Isten jelenléte nélkül. Még az egyházi élet is rideg, ha nincs jelen Isten szeretete.

             Ha viszont elfogadjuk, akkor mi is kezdjük viszontszeretni Istent. Aki kap, viszonozni is tudja Istennek. És egymást is kezdjük szeretni. Minden más lesz, megváltozik. Létfontosságú Isten szeretetéből élni, az Úr Jézus által.

3.

            A gyermek bizalmas. Hiányzik még belőle a bizalmatlanság, a gyanakvás az idegenkedés. Megbízik a felnőttekben, pl. a szüleiben. Soha nem kérdezi meg: holnap tudtok-e nekem enni adni, ruhát venni. Egyikünket sem foglalkoztattak ilyen kérdések kiskorunkban. Ez a szülők gondja. Mi pedig megbíztunk bennük.

            Az Úr Jézus által említett megtérésnek szerves része ez a bizalom. Bízzál meg az Úrban! Higgy az Ő ígéretében! Mondj el neki mindent őszintén. Ne kételkedj sem az Ő szeretetében, sem pedig hatalmában. Ő ugyanaz tegnap és ma és örökké. Tárd fel neki aggodalmaidat, bánatodat, kételyeidet is! Valljunk meg az Úrnak őszintén mindent! Ő úgyis ismer minket, ha nem mondjuk is, el neki, éppen ezért elmondhatjuk. Atyánkká lett az Úr Jézusban. Keresztre adta értünk Fiát, mert kimondhatatlanul szeret.

            Nos, erre tanít minket a gyermek. Általa pedig Istennek Szentlelke. Elfogadod a gyermek tanítását? Engeded, hogy javítsa gondolkodásodat? A legokosabb dolog: ha engedjük.