Ébredésre van szükség Csemőben!
A templom külső-belső megújulásáért adtak hálát a csemői református templomban.
„...ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” (1Pt 2,5)
Október 9-e gyönyörű, napsütéses vasárnap délutánján adhattunk hálát az Úrnak a megújult csemői templomunkért.
A hálaadó istentiszteleten igehirdetéssel főtiszteletű Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese szolgált.
Igehirdetésében a lelki ébredés szükségességét emelte ki.
Jelentkezés konfirmációra
FELKÉSZÍTÉS KONFIRMÁCIÓRA
2023 évben Gyülekezetünk újabb felnőtt konfirmációra felkészítő csoportot indít.
Ide várjuk a Ceglédi és Csemői gyülekezetrészeink még nem konfirmált felnőtt tagjait.
A csoportba jelentkezni lehet elérhetőségeinken:
Felhívás sírhely tulajdonosoknak
FELHÍVÁS
Szeretnénk felhívni azon tisztelt hozzátartozók figyelmét akik a ceglédi református temetőkben sírhellyel vagy kriptával illetve kriptahellyel rendelkeznek és
a szeretteik sírját utoljára
-sírhely esetén 1998-ban,
-alulépítéses kripta esetén 1963-ban,
-felülépítéses kripta esetén 1923-ban
vagy ezt megelőzően váltották meg utoljára ,
hogy a hatályos törvények alapján a
sírhely feletti rendelkezési joguk lejárt, vagy ebben az évben lejár.
Vasárnapi imaközösség
Vasárnapi imaközösség
Minden vasárnap reggel 9:00 órától 9:30-ig a presbiteri szobában
Hívogatunk közösségünkbe mindenkit, aki fontosnak érzi a gyülekezetünk lelki növekedését és a környezetünkben élő emberek lelki ébredését, Istenhez való visszatalálását, hitbeli növekedését.
„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra."
(1Thessz 5)