A kamaszok szülei sosem voltak olyan tanácstalanok, mint napjainkban. Érzik, látják, nap mint tapasztalják, hogy gyermekeikre a világ, a média, a kortársak nagy hatással vannak. Ám ne feledjük: kamaszaink életére mi, szülők vagyunk a legnagyobb hatással, irányító szerepünket csak akkor veszítjük el, ha kivonjuk magunkat a nevelésükből.

A kisgyermekkor után alig telik el néhány év, máris újabb fordulóponthoz érkezik az ember élete: az elsöprő testi és lelki változásokkal járó serdülőkorhoz, amely nemcsak a gyermeket, hanem a szülőket is újra nagy próbatétel elé állítja. Az aranyos kisgyerekből egyszer csak esetlen, hosszú karú és -lábú, furcsa hangú, illetve nőies domborulatokkal rendelkező, pattanásos „lény” lesz: egy felnőtt bőrbe bújt gyermek. A testi „tüneteknél” is nehezebb a hormonális és lelki változások okozta konfliktusok kezelése, amelyek egy időre folyamatos szélmalomharcba sodorják az érintetteket.

A serdülőkor időszaka a 13. és a 21. életév közé esik, ám a ma jellemző korai testi érés miatt már 11-12 évesen megmutatkozhatnak a kor jellegzetességei. A tinédzsereket a függetlenségvágy és az identitáskeresés mozgatja. Az önkifejezés módja nem változott jelentősen: a zene, a tánc, a divat, múló hóbortok, kapcsolatok által.

A kamaszok testének változása félelemmel, aggodalommal tölti el őket: vajon hogy fog majd kinézni, milyen lesz a hangja, a külseje, az alakja, a magassága? A szembetűnő testi változásokkal együtt, óriási intellektuális fejlődés is végbemegy bennük. Megváltozik gondolkodásmódjuk, kisgyermekként csak konkrét cselekvésekre és eseményekre koncentráltak, kamaszként már elvont fogalmakon kezdenek töprengeni (igazság, becsületesség, hűség). El tudják képzelni, milyen lenne, ha az események másképp alakultak volna. Logikusan gondolkodóvá válnak, értik és látják az ok-okozati összefüggéseket, mondanivalóikat alátámasztják érvekkel. Ha mi, szülők ezt észrevesszük és megértjük, érdekes, komoly, izgalmas beszélgetésekben lehet részünk. Viszont ha nem, viszonyunk ellenségessé, közömbössé válhat és gyermekünk más közegben bontakoztatja ki önmagát.

Mit tehetünk, hogy megelőzzük kamaszaink magatartásproblémáit?

Minden gyermeknek szeretetre, figyelemre, megértésre, elfogadásra és áttekinthető szabályokra van szüksége.

A legfontosabb dolog a szeretet a nevelésükben. Ezt azonban már másképp kell kifejeznünk, mint ahogy kisgyermekkorukban tettük. Fogadjuk el olyannak, amilyen. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, mert mindenki jó tanuló, szorgalmas, sikeres, magabiztos, kiegyensúlyozott gyermeket álmodik magának. Nagyon nehéz elfogadni, ha a gyermekünk nem olyan, amilyennek megálmodtuk. De el kell fogadnunk, hogy ő a maga, hibáival együtt a miénk. Egyszeri, megismételhetetlen, felbecsülhetetlen érték, az életünk ajándéka.

Figyeljünk rá, értékeljük eredetiségét, humorát, különlegességét, kreativitását. Fontos számba venni a jó tulajdonságait. Tudni kell, hogy ha a jó tulajdonságaira és jó cselekedeteire mutatunk rá, kamatostul megtérül az egész család számára.

A magatartásproblémák megelőzésére, illetve kezelésére dolgozzunk ki egy ésszerű, belátható szabályrendszert. Ez ne tartalmazzon sok szabályt, de amit szabálynak kinevezünk, azt minden körülmények között tartassuk be a gyermekkel. Legyünk következetesek! A jó szabályrendszer kevés és egyszerű szabályból áll. A szabályok a gyermek életkorához igazodjanak. Olyan viselkedési szabályokat kell felállítani, amelyeket a gyermek teljesíteni tud. Gondoljunk arra, hogy a korlát, amit állítunk a gyermek elé, nemcsak korlátozza őt a szabadságában, hanem kapaszkodót is jelent a számára. A korlátok megadják a kereteket, amin belül biztonságosan közlekedhet.

Alakítsuk úgy a gyermek környezetét, hogy mindennek meglegyen a maga helye. Legyen helye a tanulásnak, a játéknak, az alvásnak, az evésnek. Ne engedjük, hogy a dolgok összekeveredjenek. Ahol a gyermek tanul, oda ne engedjünk játékot vagy ennivalót vinni. Alakítsunk ki egy életrendet is, amelyben mindennek megvan az ideje. Ideje a tanulásnak, ideje a játéknak, ideje az étkezésnek, ideje az alvásnak.

Nagyon fontos, hogy hangsúlyozzuk, amikor a gyermek valami rosszat tesz, akkor nem őt magát utasítjuk el, hanem a cselekedetét. Nem ő a rossz, hanem a cselekedete. Nem őt nem szeretjük, hanem azt nem szeretjük, amit tett. Soha ne mondjuk a gyermekünkre, hogy rossz, hogy buta, vagy pláne, hogy nem szeretjük. A szavaknak súlya van. Bárkinek, még egy felnőtt embernek is, ha elég sokszor elmondják, hogy ilyen vagy olyan, ez akkora hatással van a személyiségre, hogy előbb-utóbb el is hiszi magáról, és valóban olyanná válik.

A szülőknek át kell gondolniuk, hogy mit tegyenek, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy kellene. Gyakori, hogy a szülő dühét már nem is a gyermek viselkedése, hanem saját tehetetlensége váltja ki. Kapkodni kezd, ideges lesz, meggondolatlanul olyan büntetéseket ígér, amelyeket képtelenség végrehajtani. Ilyenkor a szülő saját hitelét rontja a gyermek előtt, és ezt a lelke mélyén érzi is - ettől lesz igazán dühös. A gyerek pedig az elutasítást és bizonytalanságot észlelve még nyugtalanabb lesz és még kibírhatatlanabbul fog viselkedni.


Ha a szülők úgy érzik, a problémáik bonyolultabbak, minthogy általános jó tanáccsal megoldják őket, nyugodtan forduljanak segítségért, hogy a pedagógussal, pszichológussal közösen gondolkozva ésszerű megoldást dolgozzanak ki.

Ócsainé Velisek Gabriella
      pszichológus

Templates by a4joomla