Vasárnapi imaközösség

Minden vasárnap reggel 9:00 órától 9:30-ig a presbiteri szobában

 

Hívogatunk közösségünkbe mindenkit, aki fontosnak érzi a gyülekezetünk lelki növekedését és a környezetünkben élő emberek lelki ébredését, Istenhez való visszatalálását, hitbeli növekedését.

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra."

(1Thessz 5)

 

Az Imaközösségben jelenlevő testvérek hetenként egyszer közösen imádkoznak közös dolgainkért: a Szentlélek ajándékáért, könyörgünk az igehirdetőkért országunkban és az egész világon, ahol csak megszólalhat az evangélium, a gyülekezet szolgálattevőiért, iskolánkért, óvodánkért. Isten elé visszük gyermekeink hitbeli fejlődését, szüleiket, a baba-mama kört, rétegalkalmainkat, ifjúsági munkát. Megemlékezünk a betegekről, szegényekről, hajléktalanokról, a hitükért üldözöttekről. Imádságban hordozzuk, városunk és országunk elöljáróit, vezetőit, hogy megláthassák, és megérthessék Isten akaratát.
Hisszük, hogy Isten meghallgatja az imádságot.Tudjuk, hogy az imádság nem helyettesíti a cselekedetet.
Ugyanakkor arról is meggyőződtünk, hogy az imádság egy olyan cselekedet, mely semmi mással nem helyettesíthető!

 

"Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését. Testvéreim, ha valaki közöttetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez. (Jak 5,13-20.)

 



Templates by a4joomla